1849. október 6-án végezték ki Aradon az 1848-49. évi szabadságharc 13 honvédtisztjét, Pesten pedig ugyanezen a napon hajtották végre a halálos ítéletet Magyarország első alkotmányos miniszterelnökén, Batthyány Lajos grófon. A bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulójára időzített kivégzéssorozat a levert szabadságharc utáni megtorlások tetőpontja volt, amiről a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg. Haynau rendelkezése nyomán – hajnali fél hatkor – a négy golyó általi halálra ítélt tisztet – sorrendben Dessewffy Arisztidet, Lázár Vilmost, Schweidel Józsefet és Kiss Ernőt – végezték ki először, utánuk következtek a kötélre szánt tábornokok. Hat órakor elsőként Poeltenberg Ernőt akasztották fel, őt pedig Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, majd Damjanich János követte. A legszörnyűbb büntetés így Vécsey Károly grófnak jutott osztályrészül, neki ugyanis végig kellett néznie társai halálát. A 13 mártír honvédtiszt a szemtanúk szerint bátran állt hóhérai elé, akik elrettentésül estig kinn hagyták a holttesteket. Számításaik nem váltak be, ezzel a lépéssel ugyanis csak azt érték el, hogy a közeli falvakból több ezren zarándokoltak a vesztőhelyre. Batthyány Lajost ugyanezen a napon Pesten az esti órákban, az Újépület mögötti fapiacon, a mai Batthyány örökmécses helyén állították kivégzőosztag elé, majd a ferencesek belvárosi templomában helyezték végső nyugalomra.