2022. évi Richter Gedeon színesfém emlékérme PP

Richter Gedeon 1872. szeptember 23-án született Ecséden egy földbirtokos terménykereskedő zsidó családba. 1890-től kezdett el gyógyszerészgyakornokként dolgozni, 1895-ben a Budapesti Tudományegyetemen (mai ELTE) szerzett gyógyszerész oklevelet. Felsőfokú tanulmányait követően hazai és nemzetközi tapasztaltokat is szerzett a gyógyszerészet és gyógyszergyártás területein. 1901-ben megvásárolta Budapesten a Sas patikát, ahol organoterápiás gyógyszereket állított elő. Kísérleteit állati szerveken végezte, kutatásai során felismerte a belső elválasztású mirigyek kivonatainak gyógyászati jelentőségét, mely alapján az első készítménye mellékvesekéreg-hormon kivonatát (adrenalint) tartalmazó Tonogen suprarenalé. 1907-ben Kőbányán alapította meg a nevét viselő gyógyszergyárat, mely rövid időn belül élvonalbeli nemzetközi gyógyszerszállítóvá vált. A gyár egyik nagy sikere az 1912-ben szabadalmaztatott lázcsillapító gyógyszerkészítmény volt. Az első világháború kitörésekor, 1914-ben már 24 szabadalom volt a vállalat birtokában. 1923-ban családi részvénytársasággá alakult. Szerteágazó nemzetközi kapcsolatait felhasználva, a második világháború idején a gyár már öt világrészre, 70 országra kiterjedő képviseleti hálózattal és tíz külföldi leányvállalattal rendelkezett. Érdemei elismeréseként Richter Gedeon magyar királyi kormányfőtanácsosi címet kapott. Az 1930-as évekre a Richter Rt. az egyik legjelentősebb magyar külkereskedelmi vállalattá fejlődött. Az 1940-es évek zsidótörvényei azonban teljesen ellehetetlenítették Richter Gedeont. 1942-ben megfosztották a vezérigazgatói tisztségétől, tanácsadóként dolgozhatott a saját vállalatánál. 1944 őszén a gyártási tevékenység szinte teljesen megbénult, ekkor Svájcba távozhatott volna, de nem akarta elhagyni vállalatát. Egy diplomáciai oltalom alatt álló budapesti belvárosi sarokházba költözött, ahonnan 1944. december 30-án a ház többi lakójával együtt elhurcolták, majd másnap ötven embert, köztük az akkor 72 éves Richter Gedeont a Parlament előtt a Dunába lőtték. Richter Gedeon holtteste sosem került elő, jelképes sírja a svájci Lugano városkában, családi sírboltban található.

Előlap: Az emlékérme előlapján a Richter Gedeon által alapított vegyészeti gyár, a gyár kéményétől jobbra a Richter Gedeon által kifejlesztett, 1912-től forgalmazott gyógyszerkészítmény eredeti dobozán található címer ábrázolása látható. Az előlap szélén, fent a „MAGYARORSZÁG” körirat, két egymás alatti sorban, lent a „2000” értékjelzés és a „FORINT” felirat, bal oldalon a „2022” verési évszám és a „BP.” verdejel olvasható.
Hátlap: Az emlékérme hátlapján Richter Gedeon félalakos portréja látható. A portrétól jobbra, három egymás alatti sorban a Richter Gedeon születésének és halálának évét jelölő „1872-1944”, a „RICHTER” és a „GEDEON” felirat olvasható. A hátlap szélén, a portrétól balra Kereszthury Gábor tervezőművész mesterjegye látható

2022. évi Richter Gedeon színesfém emlékérme BU

2019. évi Kandó Kálmán színesfém emlékérme PP

Kandó Kálmán magyar mérnök, a vasútvillamosítás nemzetközi hírű úttörője.
Munkásságával lehetővé vált a gyorsabb, biztonságosabb és környezetbarátabb vasúti közlekedés. Nevéhez fűződik a nagyfeszültségű, háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozó áramú vontatás és a fázisváltó kidolgozása. Ő tervezte meg az olaszországi Valtellina vasútvonal villamosítását, amely egyben
a világ első nagy-feszültségű váltakozó árammal működő vasútvonala is.

Előlap: Az emlékérmék előoldalán központi motívumként a Kandó Kálmán által tervezett MÁV V40-es sorozatú fázisváltós villamosmozdony - becenevén Kandó-mozdony - jelenik meg a régi mozdonyok géptábláinak felületét idéző érdes, szemcsés háttérrel.
Az emlékérme előoldalán találhatóak továbbá a pénzérmék kötelező alaki kellékei: a bal felső sarokban 2 egymás alatti sorban a 2000 FORINT értékjelzés, a jobb felső sarokban szintén két egymás alatti sorban a 2019-es verési évszám és BP. verdejegy, az előoldal alsó részén a MAGYARORSZÁG felirat.
Hátlap:Az emlékérmék hátlapján Kandó Kálmán közismert fotója alapján készült portré látható, jobbra az érmeoldal alsó részén három egymás alatti sorban a KANDÓ / KÁLMÁN felirat és az 1869 – 1931 évszámok, Kandó születési és halálozási éve olvasható. Az emlékérmét Bitó Balázs ötvösművész tervezte. Mesterjegye szintén a hátlapon, a bal szélső perem mentén található.
Keresőszavak:érme, színesfém, 2019, találmány, technikai

2019. évi Kandó Kálmán színesfém emlékérme BU

Keresőszavak:érme, színesfém, 2019, találmány, technika, PP

2017. évi Irinyi János színesfém emlékérme PP

Irinyi János, az egyik legtehetségesebb magyar kémikusról leginkább gyufával kapcsolatos tevékenysége él a köztudatban, hiszen ő szabadalmaztatta elsőként a zajtalan, robbanásmentes gyufát; pedig az új szemléletű kémia egyik legelső magyar terjesztője is volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában is. Mint erősen hazafias érzelmű nemes ember részt vett a forradalmi mozgalmakban, a híres 12 pont szövegezése is az ő nevéhez fűződik. Az 184-49-es forradalom és szabadságharcban aktív szerepet vállalt.

Előlap: Az emlékérme előlapján a gyufásdobozok oldalán lévő gyújtósáv ponthálós mintázata látható, amint éppen lángra lobbant egy robbanásmentes gyufaszálat, Irinyi legismertebb, ma is elterjedt használatú találmányát. A különleges – ún. proof – technológiával vert emlékérmén a gyufaszál lángja természetes fényben, mozgatás hatására a szivárvány színeiben váltakozik. Szivárványhatás magyar kibocsátású emlékérmén most először jelenik meg. Az előlapon találhatóak a pénzérmék kötelező alaki kellékei is: a 2000 FORINT értékjelzés, a MAGYARORSZÁG felirat, a 2017 verési évszám, valamint a BP. verdejel
Hátlap:A hátlapot Irinyi János, az egyik legtehetségesebb magyar kémikus portréja díszíti. Fölötte olvasható az IRINYI JÁNOS felirat, mellette születési és halálozási éve (1817 – 1895). Ma leginkább Irinyi gyufával kapcsolatos tevékenysége él a köztudatban, hiszen ő szabadalmaztatta elsőként a zajtalan, robbanásmentes gyufát; pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője is volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában is.
Mint erősen hazafias érzelmű nemes ember részt vett a forradalmi mozgalmakban, a híres 12 pont szövegezése is az ő nevéhez fűződik.
Az 1848—49-es forradalom és szabadságharcban aktív szerepet vállalt. Irinyi legközismertebb találmánya ihlette a hátlapon megjelenő technikai újítást is: ruházatának struktúráját a „200 ÉVE SZÜLETETT A ROBBANÁSMENTES GYUFA SZABADALMAZTATÓJA” mikro méretű felirat ismétlődése adja.
Keresőszavak:tudomány, kémia, vegyészet, feltalálók, tudósok, színesfém, sorozat, 2017

2017. évi Irinyi János színesfém emlékérme BU

Irinyi János, az egyik legtehetségesebb magyar kémikusról leginkább gyufával kapcsolatos tevékenysége él a köztudatban, hiszen ő szabadalmaztatta elsőként a zajtalan, robbanásmentes gyufát; pedig az új szemléletű kémia egyik legelső magyar terjesztője is volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában is. Mint erősen hazafias érzelmű nemes ember részt vett a forradalmi mozgalmakban, a híres 12 pont szövegezése is az ő nevéhez fűződik. Az 184-49-es forradalom és szabadságharcban aktív szerepet vállalt.

Előlap: Az emlékérme előlapján a gyufásdobozok oldalán lévő gyújtósáv ponthálós mintázata látható, amint éppen lángra lobbant egy robbanásmentes gyufaszálat, Irinyi legismertebb, ma is elterjedt használatú találmányát. Az előlapon találhatóak a pénzérmék kötelező alaki kellékei is: a 2000 FORINT értékjelzés, a MAGYARORSZÁG felirat, a 2017 verési évszám, valamint a BP. verdejel
Hátlap:A hátlapot Irinyi János, az egyik legtehetségesebb magyar kémikus portréja díszíti. Fölötte olvasható az IRINYI JÁNOS felirat, mellette születési és halálozási éve (1817 – 1895). Ma leginkább Irinyi gyufával kapcsolatos tevékenysége él a köztudatban, hiszen ő szabadalmaztatta elsőként a zajtalan, robbanásmentes gyufát; pedig az új szemléletű kémia egyik legelső hazai terjesztője is volt, valamint jelentős szerepet játszott a magyar kémiai szaknyelv kialakításában is.
Mint erősen hazafias érzelmű nemes ember részt vett a forradalmi mozgalmakban, a híres 12 pont szövegezése is az ő nevéhez fűződik.
Az 1848—49-es forradalom és szabadságharcban aktív szerepet vállalt. Irinyi legközismertebb találmánya ihlette a hátlapon megjelenő technikai újítást is: ruházatának struktúráját a „200 ÉVE SZÜLETETT A ROBBANÁSMENTES GYUFA SZABADALMAZTATÓJA” mikro méretű felirat ismétlődése adja.
Keresőszavak:tudomány, kémia, vegyészet, feltalálók, tudósok, színesfém, sorozat, 2017

2015. évi Szilvay Kornél születésének 125. évfordulója színesfém emlékérme PP

Szilvay Kornél (1890-1957) magyar gépészmérnök, tűzoltó ezredes, Budapest egykori tűzoltóparancsnoka, a hazai tűzoltóügy egyik legnagyobb alakja, a magyar technikatörténet kiemelkedő egyénisége. Fontosnak tartotta a tűzoltók biztonságát és a vagyontárgyak épségének megőrzését. 1928. június 30-án szabadalmaztatta a Szilvay-féle tűzoltó-berendezést, a tűznek oltóporral vagy habbal való oltására, Illetve rendszerbe állították az első nagy-teljesítményű szárazoltó gépet.

Előlap: Az emlékérme előlapján, a középmezőben a Szilvay Kornél által szabadalmaztatott egyetemes oltógép ábrázolása látható. Az emlékérme szélén, fent, jobb oldalon,
egymás alatti két sorban a „2000” értékjelzés és a „FORINT” felirat, lent a „MAGYARORSZÁG” felirat olvasható. A bal oldalon az emlékérme szélén, a peremmel
Párhuzamosan, az oltógép ábrázolása felett a „2015” verési évszám, alatta a „BP.” verdejel olvasható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján, a középmezőben, kerettel körbevéve Szilvay Kornél portréja látható, a bal alsó sarokban Bitó Balázs tervezőművész mesterjegyével. Az emlékérme szélén, a kereten kívül, fent a „SZILVAY KORNÉL”, a jobb oldalon, a peremmel párhuzamosan az„A SZÁRAZOLTÁS ATYJA”, lent, jobbra rendezve az „1890 - 1957”, a bal oldalon, a peremmel párhuzamosan a
„TŰZOLTÓPARANCSNOK” felirat olvasható.
Keresőszavak:mérnökök, találmányok, tűzoltó, színesfém, technika, sorozat

2015. évi Szilvay Kornél születésének 125. évfordulója színesfém emlékérme BU

2014. évi Ganz Ábrahám születésének 200. évfordulója színesfém emlékérme PP

Magyar mérnökök, feltalálók sorozat IX. tagja, különleges szögletes formával!
Ganz Ábrahám 1814-1867 vasöntőmester, gyáros, a magyar nehézipar egyik megteremtője. 1844-ben hozta létre vasöntödéjét Budán. Saját szabadalma alapján gyártott kéregöntésű vasúti kerekeket, vasúti kereszteződési csúcsbetéteket, gabonaipari őrlőhengereket.

Előlap: Az emlékérme előlapján, a középmezőben a Ganz Ábrahám által alapított egykori vasöntöde épületének ábrázolása látható, előtérben az általa szabadalmaztatott kéregöntéses technológiával gyártott vasúti kerékkel. Az épület kémények alatti homlokzatán az „ALAPÍTVA: 1844” felirat olvasható. Az emlékérme felső szélénél a „MAGYARORSZÁG” felirat, alul, a bal oldali peremmel párhuzamosan a „2014” verési évszám és a „BP.” verdejel olvasható. A vasúti keréktől jobbra, vízszintesen a „2000” értékjelzés és alatta a „FORINT” felirat olvasható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján, a jobb oldali mezőben Ganz Ábrahám mellképe látható, a mellkép jobb alsó szélén Bitó Balázs tervezőművész mesterjegyével. A mellképtől balra fent, vízszintesen a „GANZ” és alatta az „ÁBRAHÁM”, míg a bal oldali peremmel párhuzamosan az „1814 - 1867” felirat olvasható.
Keresőszavak:feltalálók, találmányok, technika, színesfém, 2014, sorozat

2014. évi Ganz Ábrahám születésének 200. évfordulója színesfém emlékérme BU

2012. évi MASAT- 1 Az első magyar műhold pályára állításának emlékére színesfém emlékérme PP

A Masat-1 MO72 (a magyar és a satellite szavakból képzett szó) az első teljesen magyar építésű műhold. A mintegy 1kg tömegű, 10 cm élhosszú kocka formájú technológia pikoműholdat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztették. 2012. február 13-án 11 órakor indították útnak, több más hold társaságában. A műholdon helyet kapott egy VGA-felbontású kamera is.

Előlap: Az emlékérme előlapján, a MASAT-1 jeleit fogadni képes antenna stilizált ábrázolása látható. Az antenna ábrázolása felett a „MAGYARORSZÁG” felirat, az „1000” értékjelzés és a „FORINT” felirat, az ábrázolás alatt a „2012” verési évszám és a „BP.” verdejel olvasható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján a működésben lévő MASAT-1 stilizált ábrázolása látható, háttérben a Föld bolygó Európa felőli felülnézeti részletével, melyen Magyarország területe kiemelve jelenik meg. A műhold ábrázolása alatt a „MASAT-1” és az „AZ ELSŐ MAGYAR MŰHOLD” felirat olvasható. Az emlékérme bal felső sarkában Bohus Áron tervezőművész mesterjegye található.
Keresőszavak:feltalálók, találmányok, technika, színesfém, 2012, sorozat

2012. évi MASAT - 1 Az első magyar műhold pályára állításának emlékére színesfém emlékérme BU

2011. évi Jedlik Ányos, a dinamó elv leírója színesfém emlékérme PP

Jedlik Ányos (1800-1895) magyar természettudós, feltaláló, oktató, bencés szerzetes. Neve Jedlik István, az Ányos a bencés-rendben felvett neve. Nevéhez fűződik többek között az első villanymotor megalkotása, a feszültségsokszorozás felismerése, az öngerjesztés elve, a dinamóelv első leírása. Az emlékérme a népszerű, magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat sorozat tagja!

Előlap: Az emlékérme előlapján, a középmezőben a Jedlik-féle dinamó elölnézeti ábrázolása látható. Az ábrázolás alatt, vitrintáblát idéző keretben „AZ EGYSARKI VILLAMINDÍTÓ” felirat, a keret alatt két sorban, jobbra zárva a „MAGYAR” és a „KÖZTÁRSASÁG” felirat olvasható. A dinamó ábrázolása felett, vízszintes sorban nagyméretű „1000” értékjelzés és a „FORINT” felirat olvasható. Az értékjelzés alatt, az emlékérme bal oldalán a „BP.” verdejel, a „FORINT” felirat alatt a „2011” verési évszám látható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján, vonal által határolt középmezőben Jedlik Ányos portréja látható. A középmezőben, a portrétól jobbra, Szent Benedek keresztjének egyszerűsített változata található, a kereszt szárainak találkozásánál a „Crux Sancti Patris Benedicti” (Szent Benedek atya keresztje”) kezdőbetűi, azaz a C, S, P és B betűk olvashatók. Az emlékérme szélén az oldalak mentén körben, az emlékérme bal oldali peremével  párhuzamosan „A DINAMÓ-ELV LEÍRÓJA”, a portré felett a „JEDLIK ÁNYOS”, az emlékérme jobb oldali peremével párhuzamosan „1861”, a portré alatt az „1800-1895” felirat olvasható. Az emlékérme jobb alsó sarkában Bitó Balázs tervezőművész mesterjegye található.
Keresőszavak:feltalálók, találmányok, technika, színesfém, 2011, sorozat

2011. évi Jedlik Ányos, a dinamó elv leírója színesfém emlékérme BU

2010. évi Bíró László József, a golyóstoll szabadalmaztatója színesfém emlékérme PP

Bíró László József (1899-1985) magyar feltaláló, újságíró, festőművész. Világhíressé legismertebb találmánya, a golyóstoll tette. Az emlékére kibocsátott érme a népszerű, magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat tagja.

Előlap: Az emlékérme előlapján a golyóstoll műszaki rajza alapján készült stilizált ábrázolás látható. A golyóstoll ábrázolásától jobbra fent a „2010” verési évszám, balra lent három vízszintes sorban a „BP.” verdejel, az „1000” értékjelzés és a „FORINT”, valamint a „MAGYAR KÖZTÁRSASÁG” felirat olvasható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján Bíró László József portréja látható. A portré fölötti két vízszintes sorban az „A GOLYÓSTOLL” és a „SZABADALMAZTATÓJA” felirat, a portrétól balra három vízszintes sorban a „BÍRÓ”, a „LÁSZLÓ” és a „JÓZSEF” felirat olvasható. Az emlékérme bal alsó sarkában található Szabó György tervezőművész mesterjegye.
Keresőszavak:feltalálók, találmányok, technika, színesfém, 2010, sorozat

2010. évi Bíró László József, a golyóstoll szabadalmaztatója színesfém emlékérme BU

2009. évi Bánki Donát vízturbina színesfém érme PP

Bánki Donát (1859-1922) magyar gépészmérnök, feltaláló, egyetemi tanár. A hidrogépek, kompresszorok és gőzturbinák szerkezettanának professzora. A tiszteletére kibocsátott emlékérme a népszerű, magyar mérnökök, feltalálók technikai újdonságait, találmányait bemutató emlékérme-sorozat sorozat tagja!

Előlap: A Bánki-érme előlapján a kötelező érmeképi elemek (1000 forint értékjelzés, Magyar Köztársaság felirat, BP. verdejegy és a 2009-es verési évszám) mellett a Bánki-féle vízturbina stilizált ábrázolása található.
Hátlap:A hátlapon Bánki Donát portréja, valamint a „Bánki Donát”, az „1859-1922”, az „a Bánki-féle vízturbina feltalálója” feliratok láthatók. A jobb alsó sarokban Bitó Balázs tervezőművész mesterjegye található.
Keresőszavak:

2009. évi Bánki Donát vízturbina színesfém érme BU

Keresőszavak:feltalálók, találmányok, technika, színesfém, 2009, sorozat

2008. évi Telefonhírmondó színesfém emlékérme PP

Puskás Tivadar (1844-1893) magyar mérnök, a telefonhírmondó feltalálója A telefonhírmondó volt az eddig ismert első elektronikus hír- és műsorszolgáltató közeg a világon, a rádió és internet őse. Puskás Tivadar találta fel, szabadalmaztatta. Találmánya Budapesten működött a világon először, 1893-ban.

Előlap: A négyzet formájú emlékérme előlapján a kötelező érmeképi elemek – a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG felirat, a névérték, a verési évszám és a verdejel láthatók.
Hátlap:A hátlapon „A TELEFON HÍRMONDÓ FELTALÁLÓJA PUSKÁS TIVADAR” felirat veszi körül a feltalálót a telefonhírmondó használata közben.
Keresőszavak:emlékérme, színesfém, mérnök, feltaláló, sorozat, 2008

2008. évi Telefonhírmondó színesfém emlékérme BU

Puskás Tivadar (1844-1893) magyar mérnök, a telefonhírmondó feltalálója. A telefonhírmondó volt az eddig ismert első elektronikus hír- és műsorszolgáltató közeg a világon, a rádió és internet őse. A telefonhírmondó 1893. február 15-én kezdte meg működését a következő szavakkal: „Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”

Előlap: A négyzet formájú emlékérme előlapján a kötelező érmeképi elemek – a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG felirat, a névérték, a verési évszám és a verdejel található.
Hátlap: Az emlékérme hátlapján „A TELEFON HÍRMONDÓ FELTALÁLÓJA PUSKÁS TIVADAR” felirat veszi körül a feltalálót a telefonhírmondó használata közben.

2007. évi Libelle repülőgép színesfém emlékérme BU

Adorján János (1882-1964) 1903-ban szerzett gépészmérnöki diplomát Stuttgartban, ahol Gottlieb Daimler tanítványaként és pártfogoltjaként tanult. 1906 és 1909 között Párizsban, az autóiparban tevékenykedett, majd a francia repüléstudomány hatására elkezdett érdeklődni a repülés iránt. Miután hazatért, Magyarországon elsőként tervezett repülőgépet. Nem csak a gépet, hanem annak motorját is ő tervezte meg. 1909-ben gróf Andrássy Géza támogatásával, hazai cégek építették meg – Blériot monoplánjának mintájára – a “Libelle” (Szitakötő) nevű repülőgépet, melyet egy kéthengeres (18,4 kW-os) Adorján-Dedics motor hajtott. Az első sikeres felszállást 1910. január 10-én hajtotta végre. Ez az esemény egyben történelmi pillanat is volt, mivel ez volt az első alkalom, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült.

Előlap: A négyzet formájú emlékérme előlapján a kötelező érmeképi elemek – a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG felirat, a névérték, a verési évszám és a verdejel, valamint az Adorján János által tervezett „Libelle” repülőgép motorjának és légcsavarjának a részlete látható.
Hátlap:Az emlékérme hátlapján a repülőgép ábrázolása található „ADORJÁN JÁNOS AZ ELSŐ SIKERES MAGYAR REPÜLŐGÉP TERVEZŐJE” felirattal.
Keresőszavak:

2007. évi Libelle repülőgép színesfém emlékérme PP

Adorján János (1882-1964) 1903-ban szerzett gépészmérnöki diplomát Stuttgartban, ahol Gottlieb Daimler tanítványaként és pártfogoltjaként tanult. 1906 és 1909 között Párizsban, az autóiparban tevékenykedett, majd a francia repüléstudomány hatására elkezdett érdeklődni a repülés iránt. Miután hazatért, Magyarországon elsőként tervezett repülőgépet. Nem csak a gépet, hanem annak motorját is ő tervezte meg. 1909-ben gróf Andrássy Géza támogatásával, hazai cégek építették meg - Blériot monoplánjának mintájára - a "Libelle" (Szitakötő) nevű repülőgépet, melyet egy kéthengeres (18,4 kW-os) Adorján-Dedics motor hajtott. Az első sikeres felszállást 1910. január 10-én hajtotta végre. Ez az esemény egyben történelmi pillanat is volt, mivel ez volt az első alkalom, amikor magyar pilóta magyar tervezésű és kivitelezésű repülőgéppel repült.

Előlap: A négyzet formájú emlékérme előlapján a kötelező érmeképi elemek – a MAGYAR KÖZTÁRSASÁG felirat, a névérték, a verési évszám és a verdejel, valamint az Adorján János által tervezett „Libelle” repülőgép motorjának és légcsavarjának a részlete látható,
Hátlap: Az emlékérme hátlapján a repülőgép ábrázolása található „ADORJÁN JÁNOS AZ ELSŐ SIKERES MAGYAR REPÜLŐGÉP TERVEZŐJE” felirattal.

2005. évi 100 éves az első magyar postaautó színesfém emlékérme BU

Előlap: Az előlapon a postaautó kereke látható, benne a „2005” verési évszám és a „BP.” verdejel olvasható.
Hátlap:A hátlapon a postaautó ábrázolása található.
Keresőszavak:

2006. évi Ford T-modell színesfém emlékérme BU

Előlap: Az emlékérme előlapján az autó elejének részlete látható.
Hátlap:A csúcsára állított négyzet formájú emlékérme hátlapján a Ford T-modell ábrázolása látható. Az autó fölött köriratban a „• FORD T-MODELL •”, az autó alatt pedig a „MAGYAR TERVEZŐI: GALAMB JÓZSEF ÉS FARKAS JENŐ” felirat olvasható.
Keresőszavak:

2006. évi Ford T-modell színesfém emlékérme PP

Előlap: Az emlékérme előlapján az autó elejének részlete látható.
Hátlap:A csúcsára állított négyzet formájú emlékérme hátlapján a Ford T-modell ábrázolása látható. Az autó fölött köriratban a „• FORD T-MODELL •”, az autó alatt pedig a „MAGYAR TERVEZŐI: GALAMB JÓZSEF ÉS FARKAS JENŐ” felirat olvasható.
Keresőszavak:

2005. évi 100 éves az első magyar postaautó színesfém emlékérme PP